Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Gondolatok a betegségről

2014.05.23

Nem szívesen használom a szót: beteg, betegség. Súlyos és nehéz. Determinatív. Akinek betegsége van, annak óhatatlanul kialakul egyfajta betegségtudata is. Márpedig ez a megbélyegzettség legtöbbször nem segíti a változást, amire a gyógyuláshoz talán a legnagyobb szükség van.
Tünetek. No, ez már jobban hangzik! Ebben van valami könnyed illékonyság. Mert ugye a tünet szóban benne van, hogy jön-megy, felTŰNIK, aztán sokszor el is TŰNIK. Úgy TŰNIK valami átmenetileg nincs rendben velünk. A gondolat, hogy valamire jobban is lehetne figyelnem, egész más érzést hoz, mint a gondolat, hogy kiestem az egészségesek elit kasztjából és innentől beálltam a „selejtek” közé. Míg az előbbi egyfajta nyitott kíváncsiságot hoz, utóbbi szégyent, bűntudatot, esetleg tehetetlenségérzést.
Márpedig, szerintem életünk legfontosabb része érzéseinkben rejlik. Hogy mi történik velünk, sokszor eltörpül amellett, hogy miként éljük meg azt a valamit. Hogy milyen érzésekkel veszünk részt benne. Ez alól betegségeink-tüneteink sem képeznek kivételt. Ha már vannak, nem mindegy, hogyan gondolunk, és milyen érzésekkel viszonyulunk hozzájuk! Ezért fogok most kicsit bővebben írni arról, hogy mit is gondolok én a betegségekről, avagy tüneteinkről.
Holisztikusan gondolkodó emberként hiszem és nap, mint nap tapasztalom, hogy minden, azaz MINDEN testi tünet mögött megtalálható egy lelki-szellemi minta. Nem gondolom, hogy külön kellene választanunk az ún. pszichoszomatikus betegségeket a többitől, csak azért, mert egyelőre csak néhányukról ismeri el a nyugati orvoslás a lélek szerepét a testi tünetek mögött. Számomra minden betegség pszichoszomatikus, hiszen a lélek is csak a test halála után hagyja el a testet, addig test-lélek-szellem egységeként létezünk.
Van egy könyv, a címe: A test, a lélek színpada. Talán ez fejezi ki leginkább azt a kapcsolatot, amit test-lélek-szellem egységeként élünk. A színdarab, ami szellemi-lelki mintaként bennünk él, testünk színpadán válik láthatóvá, így testünk állapota adja a leghitelesebb visszajelzést szellemünket-lelkünket illetően. Ha többnyire tünetmentesek vagyunk, – erre mondja a köznyelv, hogy valaki egészséges – ez azt jelzi, hogy az, ahogyan élünk, gondolkodunk, érzünk, nagyjából rendben, egyensúlyi állapotban van. Amikor egy-egy tünet megjelenik, azonnal jelzi, hogy valaminek hatására kiestünk a ránk jellemző egyensúlyi állapotból. A tünetek megjelenésének ideje, testünkön való elhelyezkedése, jellege sokat elárul arról, hogy vajon életünk mely területét érinti a kibillentség állapota. Ha feltesszük magunknak a kérdést, hogy miben gátol, és mire kényszerít minket a tünet, újabb hasznos információhoz juthatunk önmagunkról és a kívánatos változási lehetőségekről.
A test tünetei valójában azon tartalmakra hívják fel a figyelmet, amiket tudatunkból igyekszünk kiszorítani, noha éppen a velük való szembenézésre és a változtatás lehetőségére lenne szükségünk. Arra, hogy ezek a tartalmak ne elfojtás alá kerüljenek, hanem a tudatosítással megtalálhassák bennünk helyüket, szakszóval kifejezve, integrálódjanak a személyiségünkbe. Így lehetünk valóban EGÉSZ-ek, EGÉSZSÉG-esek. A test tehát értünk jelez, értünk jeleníti meg ezeket a látóterünkből kiesett tartalmakat, azért, hogy esélyünk legyen megtalálni új helyüket magunkban.
Ehhez csupán arra van szükség, hogy a tünet által megjelenített tartalommal kapcsolatban elkezdjünk másként látni. A másként látás segít másként gondolkodni, érezni és cselekedni.
A könnyebb érthetőség kedvéért egy példa:
Az utóbbi időkben sok embernek fáj a sarka. Az Achilles-ín tapadásának helye szokott ilyen formán fájdalmassá válni és fájdalmas a járás, a lépés. Az orvosok sarokemelő betétet szoktak javasolni, ami valóban enyhítheti a tüneteket.
Nézzük a sarokfájdalommal kapcsolatos szellemi-lelki mintát! Gyönyörűen beszédes magyar nyelvünk segít megfejteni a testi tünet mögött futó színdarab tartalmát. Állj már a sarkadra!…. Nem tud a sarkára állni… És tényleg, akinél ez a tünet jelentkezik, annak nehezére esik a sarkára állnia, nehéz és fájdalmas kiállnia önmagáért, nehezen vállalja a saját véleményét, az érdekeit nehezen vagy sehogy sem érvényesíti. Nehezen tesz lépéseket önmagáért. Hogy miért? Legtöbbször azért, mert nem akarja elveszíteni mások szeretetét, fél attól, hogy ha saját magát nyíltabban felvállalná, akkor mások nem fogadnák el. E mögött (többek között) a gyermekkorban rögzült minták is ott sorakoznak. Akinek gyerekként sem lehetett saját véleménye, aki nem nyilváníthatta ki az érzéseit nyíltan és őszintén, aki csak akkor volt elfogadható, ha „jól, szépen viselkedett”, az joggal fél attól, hogy ha ezen változtat, akkor magára maradhat. Igyekszik tehát megfelelni mások elvárásainak, kimondott vagy ki nem mondott igényeinek, miközben lehet, hogy másokat nem, de saját magát észrevétlenül elveszíti. Milyen érzés így élni? FelSZABADultnak semmiképp nem mondanám…
Mit tesz a test? Megjeleníti a tudatból kiszorult egészséges önérvényesítés, a sarkunkra állás témakörét. Ha az érintett képes elkezdeni ezzel kicsit tudatosabban is foglalkozni, felismeri, hogy amit tesz, az valójában egy félelemből fakadó minta, aminek hátterében a gyenge önbecsülés áll, ha képes változni és változtatni rajta, akkor a tünetek is eltűnhetnek.
A folyamatot valóban segítheti a sarokemelő. Akinek a lábán volt már magas sarkú cipő az tudja, hogy egészen más érzés benne járni. Nem kényelmes, azt nem mondom, de a tartás az megváltozik benne. Emelt fővel, egyenes derékkal, méltóságteljesebben jár az, aki sarokemelőt hord, megemelkedik a tekintete is, más perspektívából szemléli a világot. Ugye halljátok, hogy a magyar nyelv hogyan beszél hozzátok? Emelt fővel…. megváltozik a tartása…. Igen, pont erre a hozzáállásra van szükség lelki értelemben is. Akinek az önbecsülése a helyén van, annak nem esik nehezére kiállnia önmagáért, emelt fővel beszélni, cselekedni, élni. Annak az embernek van tartása. Tudja mennyit ér. Számít önmagának. Nem mások mögé helyezi önmagát, hanem melléjük. Nem alárendelődik, hanem mellé. Egyenrangú, szabad emberként él.
Hogy ez a változás bekövetkezhessen, ahhoz gondolati váltásra van szükség. A megkövesedett hitrendszer megváltozásával az érzések és az egész élet minősége megváltozik, az ember pedig EGÉSZ-ségesebbé válik általa.
Betegségünk, tüneteink értünk vannak és nem ellenünk. Értünk jeleznek és nem ellenünk. Rólunk mesélnek, nekünk. A változás kulcsát adják a kezünkbe. Az EGÉSZ-ség kulcsát.
Szeretettel várom egyéni beszélgetésre azokat, akik az EGÉSZséget választják és akiket érdekel a tüneteikkel való együttműködés!


dr Hatalyák Krisztina

pszichológus-kineziológus-coach

forrás: delfinonboard.wordpress.com