Isten hozott!
Szeretettel köszöntelek
CsillagRéten!
Kedves Olvasóm! Kérlek, ha az oldalról verset osztasz meg, légy szíves tisztelj meg azzal, hogy a forrást (csillagrét eoldal) és a szerzőt (Petrovics Rita) is feltünteted. Kérlek, hogy hiánytalanul tedd közzé őket.
Ezt az oldalon megjelenő MINDEN ÍRÁSRA, TARTALOMRA vonatkoztasd!
"Az elméd egy táncterem, dévák és angyalok játszótere. Csak változtasd meg elméd zenéjét, és figyeld, ahogy eme lények pajkosan előtáncolnak." (Szvámi Véda)
Őrizlek
Őrizlek, mint gyertya lángját
Őrizlek, mint csend a harang hangját
Őrizlek, mint hajnali köd az éjjel lelkét
Őrizlek, mint csillag, a hold szerelmét.
Őrizlek, mint megannyi álmot
Őrizlek, mint boldog világot
Őrizlek, mint szív a lélek dobbanását
Őrizlek, mint szemem ragyogását.
Őrizlek, mint tél a tavasz magját
Őrizlek, mint nap a csillagok hangját
Őrizlek, mint gyermek őszinte hittel
Őrizlek, lelkemben örök szerelemmel.
Őrizlek, mint puha fészket
Őrizlek, mint áldott menedéket
Őrizlek, mint árny a fényt
Őrizlek, mint szeretet a reményt.
2018.11.09.
Átalakulásban
Szentéllyé szelídül a hely,
Megtelik az Isteni léttel
A jelenlét szüntelen
Pillanat, olvadó éter.
Formálódik a végtelen
Keszekusza indából fontan
Tekereg az elme a szívvel
Rétegeket bont ki a mostban.
Lélek születik, álom, holddá
Porlik benne minden,
Fakó foltjait arannyal
Ékíti így fel az Isten.
A jelenlét szüntelen pillanat
Tekereg benne az elme a szívvel
Fakó foltjait arannyal ékíti
A szentéllyé szelídült szent hely.
Lélek.
Kép: Varga Klára
Metamorfózis-Átalakulásban 2.
A vers megjelent elektronikus formában 2018.08.16-án, a
Litera-Túra Irodalmi - és Művészeti Magazinban
Csak pár perc...
Látlak még holdruhámban
Megbújni, égő lángban
Táncolni.
Csak pár perc gondtalanság
Csak néhány sóhaj
Most ez vagyok.
Halkan suttogom magam
Magamnak, barna tekintetem
Fénylő csillaghurok.
Hűs veríték gurul hátamon
Ziháló transz hozzád közel
Sodor.
Ingujjam felgyűrten, hangom,
Mint hajam bomlik ki belőlem:
A Lélekfodor
Virágba borul holdfényes éjjel
S egy haláltánccá lett
Nász.
Látlak még...
Megbújni égő lángban...
Arcom kettős tükörvilág....
2017.08.20.
Kép:
Varga Klára: Töprengés
Én és az ATYA EGY vagyunk (János 10:30-33)
Mondja Ő, s arcán szelíd mosoly látszik.
Végtelen tekintetében az ég kékje játszik.
Holtan is élő, nem kísérti a múlt
Feldúlt lelkében a kristály megtisztult.
Nem úgy mint Ő, kinek zsebét a harminc ezüst
súlya nyomja, s vállán egy örök ördögi kör
S annak ciklusainak súlya, s így mászik egészen
egy "oltárfáig", s életét úgy dobja oda
Hogy nincs más hely csak a pokol, s lám
miután átlát mindenen, örömmel tér meg oda.
Bűntelenül bűnös, bűnösként bűntelen
Épp ott hintál a lelkük, ahol egyszer
Megteremt, a fényben s az árnyban
nincs különbözőség, csak a látótér
Ahonnan nézzük, az élete mindkettőnek szép.
Teljes az útjuk, a kettő valahol egy.
Harmadnapon feltámad, az egyetlen EGY.
Én és az ATYA EGY vagyunk. (János 10:30-33)
2017.04.15. Nagyszombat
Skorpió Lilith [Fekete Hold]
A hazatért
Danteval járok a pokolban, saját démonjaimmal táncolok vadul.
Lelkem rongyosra tépett részeit adom vissza magamnak.
Dalol bennem a világi nő és sír a szeplőtelen szűz.
Tűzben lobog a lélegzetem, egy tekintet mindenhová követ.
Tartottam tőlem, s most kegyetlenül szembe nézek szemem homályával.
Hol nevetve, hol sírva, hol térdelve, hol állva, fényben, árnyban járva.
Te is a démonom vagy, kacér nevetésem éleszti vágyad felém.
Gazdámmá fogadlak, s csak neked táncolok,
Világi színpadunk közepén.
Csak annyi átok vár rám, amennyi áldás, Lilith vagyok a pokolban Én, a mágikus mágnás.
Égi szerelem tüzes szenvedélye vonz, az Istent keresem a pokol tornácán, annak is a hetedik peremén.
Örök szeretet, Örök lángja lesz a jutalmam, hegy visszáján, barlang sötétjén.
Fényt gyújtó, metamorfózisból felnyílt titkok vagyok, lényem belsején.
A hegy mélye, s a méhem az otthona, vágyó tested-lelked
birtokba vevő, sötét fészekodú.
Mézelő, ringó bölcsője, szerelmünk testté formáló Égi teremtő hely.
Kínálta magát a végzet, s igent mondtam neki,
halk sóhajjal csepeg ajkamról a szádra, mézes sóvár árja.
Szeress még pokoli tűzben, s eméssz el, égjek lángolva, s csak hű szívem maradjon, arany koronával a tetején.
17.03.21
*-Kettős-pont- vessző-*
Egymásban
Ahogy megírtak
számlált percekkel
szánkra olvadt
szókkal, simítással,
Úgy őrizzük gyémánt
fényű, zárt, cizellált
kis kalitkában, mik
vagyunk a pillanatban.
Fél orcámon ártatlan
álarcom, mögé rejtve
visellek, súgd lelkembe
magad, s áldozz a
szüntelen holnapban.
Lángcsóvával kioldott
lélek-jégcsapjaink
lehelt párája, rajunk olvad
minden kínban és
gyönyörben. Kioldódik
és formálódik kettős
énünkbe redukált valóság.
Ahogy megírtak
számlált percekkel
szemünkbe olvadt feketekék
léleksimítással.
Egymásban.
2017.01.08
Kép: Adam Martinakis
Templomi csend
Magamra próbállak,
avar hullásában, fanyar
kénes illatban, olyan, mintha
enyém lennél, de mégsem
illeszkedsz tavaszi lelkem
zsongó zivataraiba.
Aztán ellöklek, messze le
szakadék gyomrába
sikolyod hallgatom, mégis én volnék?
Olvad bennem hangod rezgése
s ahogy a fülledt nyári lég
hajamba kapsz, s hajlataimba
frissességet ölelsz, kéken.
Enyhet adsz, pedig távolba toltalak
én volnék mégis, kérdem magam?
Újra szólítlak, est csillagából,
hold harmatjából, téli lelkem szakadó
hóesésébe könnyeden, bár félve lépsz elém.
Megjöttem -csilingel hangod
fenyőerdők fanyar otthonillatával
fogadlak, mint levetett kölcsön adott
kabátot, újra magamra öltelek.
Szűk lett a lét benned, állapítom meg
csalódottan s küldenélek
Újra, de látom reszkető lelked
ahogy lánggal próbál égni még
szakadatlan szerelemmel felém s az Ég felé
itt tartalak, holdba, napba fonva
mint ég a föld lelkeit, összeszorított
öklömben vágy van, s résnyire
nyílott ajkamon sziszegve préselem ki
szavaim, szűk vagy és élhetetlen
idegen és kívánatlan, s mégis hiányzol
ha messze vagy, némán nézlek
az olvadó gyertyafényben, fahéj illatát
hintem méznek a levegőbe körénk
barnán, forrón. Tekintetemben egy
fekete kávé képe nyílik, illatát érzed
s vágyva olvadsz bele, látod
a részem vagy mégis, szűken
némán, ahogy az éjjelben a nappal
szegve érces, veretes, Égi arannyal.
Fércelt lelkeink megtűrik egymást
mint macska a kutyát, ha egy gazda
őrzi őket. Foglak néha, vagy ölellek
s van, hogy eztán te küldesz messze, haza.
Távolba arcom sziluettje elmosódik
s kapsz utánam, kétségbeesetten:
Ne!! Ne!! Ne menj mégse!!
Így ülünk meg mi ketten, a templomi csend
magasztos Istentisztaságában
mint a fehér hó, a hegyek magasában.
Az olvadásban kékség és kétség
nyílik, enyém vagy tiéd, már mindegy is.
2016.08.06.
Zsivajba zárt csend-élet
Törékeny testbe zártak
jeges páncélt vetett rám
az idő.
Fedetlenségben csak
félve mutatom magam.
Feszült tekintetemben
dac és kiáltás pihen
érte, miatta, általa
s szűköl, mint vadállat, hogy:
segíts ki innen!
Sebeim rianás árkaként
hasadnak lelkemen
a mély, süket csendjében
a nő teste úszik elém.
Szerettem valaha;
De elvetélt bennem
s helyét elfoglalta a
révület, mi meddő
s nélküle nem terem más,
csak fagyott kiáltás.
Közel viszem hozzád
széttört életem jéghegyeit
és magányom zárkáját
fagyos, megbántott
dacos mivoltomat,
hogy:
Láss bennem mást,
te átkozott Angyal,
a karcon és sebeken túl
azt, mit Magamba temettem:
Fényes lelkemet!
16.07.16
Kép: Sivák Enikő Asha.
Insomnia....
Álmatlan holdban
ring valami sejtelem
titkos fénye dúdol
lelkedben zilált
békét teremt.
Kapaszkodsz fel
valami létrán
az ég tetejére,
hol hangosan,
hol némán s ha elérted,
még sincs vége.
Álmatlanul révedve
a szellemed tétován
ring, táncol a holdfényen
a Mindennel,
miben a Semmi a kincs.
Hét rét hajlik az égbolt,
recsegve feszül
a csendes éjszaka,
mint vágy elsimul a tájon,
ahogy tested vonalán
a nyíló szerelem megtér,
haza.
Az idő idelenn pereg,
fönn a magasban jár
az élet végtelen
s mégis véges
szívverés résében
Az Isteni Egy a vár.
Szellemben láng lobban
tágul a tudati tér
csillagok fénye suhog
általa ősiséget nyit
benned a vér.
Álmatlan feszülésben
szűkké nyílik a kint
belül tágas a perem
horizont vonalon
kaleidoszkóp villan
s látomásaidban
az ördög is kincset jelent.
Álmatlan holdban
ring valami sejtelem
titkos fényt dúdol,
mi lelkedben
folyékony veszedelem,
elér a kezed
nagyon messze
a végtelenben
ki tudja ki-kit ölel?
16.06.12
Végzet
Végzet hullámain ringatózom
ködös révedésben
téged látlak magammal:
Eggyé válunk a Nappal.
Végzet hullámain ringatózom
csókok végtelenje ring
mézen ajkamon.
Szerelem lángja lobban
nyílik szívemen a hajnal
s köpönyeget vet
törékeny vállamon.
Végzet hullámain ringatózom
téged látlak magammal,
Ladikon úszik a pirkadat
Utat nyit a holnap
végtelen sorsfonattal.
2016.04.16
A mai különleges napra egy különleges verses elbeszélés:
Anyu nyelve néha édes, néha ferde
Anyika, mondj mesét, tudod azt, ahol a maci a vízbe esik, aztán mondj olyat is, ami Rólam szól és mások nem ismerik. Anyika....tudod izlékeny lett ez a gombóc, rajzolok az asztalra vele inkább egy kövér egeret; Nem, a számba nem teheted! Anyika, Te mától nekem Lenóka vagy, csak pislogok, alig értem, mit a lányom ANYAnyELV címén elébem ad. Anyika...Lenóka...izlékeny... Kitől s honnan valók ezek a szavak? Tudtad-e, hogy van fekete generáció? Én sem, pedig ha tudnád mi az... Nem, ne hidd, hogy ez valami zombi sereg, csak a mobil-reklám és egy otthoni játék keveréke ez, ijesztő, mi? Pedig logikus... De ez még mind semmi...képzeld van, ha szomjas annyit mond csak: Innis vagyok! Értem én oké, ha lehetsz éhes az innis voltaképp töklogikus. Jah igen, a lekvárt liget és fővámpír ezek közterek, a gyereklogika olyan cuki, olyan édes, a szavakban értelmet lel, ha nem talál, keres. Szóval....a gyerek nem kérdés tanítja a szülőt, hogy ne írj már ki minden betűt a csetbe, mert uncsi, meg különben is minek leírni, hogy valami, ha vmi is lehet, logikus ez is, felnőttként is értheted. Arany anyanyelvünk így perlekedik velünk, fiaink, lányaink nyelve hegyéről máshogy cseppen a szó, mint nekünk. Hiába, semmi sem a régi, s ez a jó, a mai világban, minden változó. Nem, nem tiszteletlen, ugyan... az okostelón írni, tényleg lehetetlen rendesen.
Kattog és pörög a nyelv, oda már a “por es hamu vagyunk”... Mára már kész az új halotti beszéd “Pr. hmu vunk”. Csak legyen majd ki érti, 100 év múltán a rövidre zárt szavakat, lehet szótár kell mert jövőre a szó helyett csak egy betű marad.
2016,02.29
kép: sk és Magura Zsuzsi
Egy csepp csepp
Egy megnyúlt cseppben
őrzöm a titkomat.
Egy cseppben, a valót,
az arcomat.
Egy cseppben, miben
a Minden ragyog,
szívritmusát érzem s benne a
lobbanó holnapot.
Egy csepp csepp
ezüstös varázs, holdfonatban
csendülő napragyogás:
gyertyameleg és tudás.
Egy megnyúlt cseppben
őrzöm titkomat
homlokráncban nyíló
virágokat.
Egy csepp, olvadó jégcsap
csupán, szökött meleg
lelkem fokán, hegymagasán,
talált magány.
Egy csepp, könny és mosoly
pergő emlékszirmok
fagyott ködmúltamról
zengőn rólam dalol.
Egy csepp, benne Él a Minden
hiánya a NINCS
Tengelye a dualitás
fekete fehér, csak meg ne tudja más.
16.01.10
Meztelen lábnyom
Lopott tekintetben holdsugár időz
lágy ringása selyem.
Lopott érintésben siklik csillagok közt
az idő, végtelen.
Meztelen lábnyomon, a semmiből
ered az ember.
Részekre foszlott lelkén a jövő ring
szívén szerelem-köveket görget az idő.
Karma sáljába burkolózva
természetes fény nyílik
robbanása szemek világát veszi el;
Vakon repül mind ki lát.
Kék az éj, lobog a semmi tova
odázott alkalmakat gördít
a minden, nem tudni hova.
Lopott tekintetben holdsugár időz
lágy ringása selyem.
Lopott érintésben siklik csillagok közt
az idő, szüntelen.
15.10.21.
A 999 jegyében, a Teremtés alkímiája, avagy a 9 szám titka.
2016.09.27
Az élet IGE-nlŐ ember, cselekvő és termékeny.
